Köszönöm, hogy szerettél

Köszönöm, hogy szerettél,
hogy mindig veled lehettem,
hogy szerelmesen öleltel
és segítettél nekem.

Köszönöm, hogy becéztél,
hogy édesen suttogtál,
s hogy azt mondtad,
éjjel rólam álmodtál.

Köszönöm, hogy hallgattál,
hogy kórházban látogattál,
féltettél, velem maradtál,
s el sosem hagytál.

Köszönöm, hogy bántottál,
hogy szívemet széttörted,
hogy kegyetlenül elhagytál.
Erős lettem tőle.

1999. Június 1. Még egy Kapitány Kinga búcsúztató vers. Akkor írtam, mielőtt 6 évre az USA-ba költöztem.

Viszlát

Bár szíved kulcsát elhagytam,
De ajtód mellett maradtam,
Még ültem, vártam, piszmogtam,
Majd halkan gyengén kopogtam.
Nem volt haszna ennek sem,
Rablótól álkulcsot vettem.
Próbáltam titkon bejutni,
De így sem tudtam kinyitni.
Nem tudom, hogy most mit tegyek,
Ülök, várok, s majd elmegyek.

1999. Május 29., már mindent megpróbáltam.  Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy mindent megtettem, hogy megmentsem ezt a dolgot.  Mostmár tényleg odébbállok.

Minden oly távol

Lehetek bárhol,
minden oly távol,
szeretethiány,
kiábrándultság.
Nem érzek semmit,
nincsen itt senki,
egyedül vagyok,
eltűnt barátok.
Hiányzik minden,
már kincsem sincsen,
elmegyek holnap,
legyek boldogabb.
Itt minden hinta
vagy inkább inga,
Szeretlek,
Szeretlek
Kinga.

1999. Április 17., délután.  A szokásos kínlódáson kívül még az is bánt, hogy úgy érzem nincsen egyetlen igazi barátom sem.  A jelen pillanatban hozzám legközelebb álló barátom is csak egy „állbarát”.  Ha elmegyek, majd új életet kezdek, s gondossággal fogom kiválogatni a barátaimat.

Névnapi Ajándék

Mit tettél velem nevem napján?
Lefeküdtünk aztán elhagytál.
Nekem csillag nem volt fényesebb,
mint vágyakat tükröző szemed.
De a lelked mindent elárult!
Tudom, hogy szerelmünk lezárult
és Te csak azért voltál velem,
hogy fájdalmad elhessegessem.
Azért tisztelhetnéd érzelmem!
Neked játék az én életem?
Mert csak Te létezel énnekem,
Szerelmem, Életem, Mindenem….

1999. Március 27-én, péntek éjjel írtam.  Kezdek egyre inkább kiábrándulni.  Biztos, hogy csak a játékszere vagyok Kingának, s persze szeret (vagy mondjuk inkább úgy, hogy kedvel…).  Az a baj, hogy ezt én tudom, de nem tudok mit tenni ellene.  Az ember boldogságához olyan kevés kell, s azt mégis oly nehéz elérni.

Érzem

Örök e szerelem,
mit Te adtál énnekem.
Mosoly az arcodon
elűzi félelmem.
Nem kell más,
csak viharba sodorna,
Te vagy él’tem
biztonságos hajója.
Arcod szellemképe
elűzi gondjaim.
Oh, bárcsak itt lennél
aranyos kis macim.

1999. Március 20., hajnal.  Nem tudtam aludni.  Sok-sok gondolat cikázott át az agyamon.  A jelenlegi helyzet szerint nemsokára megyek Los Angeles-be.  Nagyon nehéz megbirkózni a gondolattal, hogy több ezer kilométernyi távolságra leszünk egymástól.